Ugrás a tartalomra

Tragédia: kavarodás miatt hajtottak végre abortuszt egy kismamán

A nyomozók büntetőeljárást indítottak gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntettének gyanúja miatt.

Kép forrása: stefamerpik/Freepik

Egy kórházban történt végzetes kavarodás következtében az orvosok abortuszt hajtottak végre egy négy hónapos terhes nőn, aki kivizsgálásra érkezett.

A CNN Prima News cseh hírcsatorna jelentése szerint a várandós anya március 25-én kereste fel a prágai Bulovka egyetemi kórházat, ahol az orvosok olyan beavatkozást végeztek rajta, amely vetéléshez vezetett.

A keveredés állítólag a váróteremben történt, amikor a nő tévedésből válaszolt, amikor a személyzet egy másik beteg nevét kiáltotta. A feltételezések szerint a nő talán a nyelvi akadályok miatt nem értette meg a helyzetet.

A cseh rendőrség bejelentette, hogy a nyomozók büntetőeljárást indítottak gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntettének gyanúja miatt.

Egy névtelenséget kérő forrás a CNN Prima Newsnak elmondta, hogy a nő bólintott és követte az ápolónőt, amikor a másik beteg nevét szólították. A meg nem nevezett forrás azt is elmondta, hogy a nő láthatóan megértette, amikor a személyzet elmagyarázta neki a műtétet, és aláírta a beavatkozáshoz szükséges papírokat.

"Azt is készségesen hagyta, hogy felkészítsék a műtétre és bevigyék a műtőbe. Amikor az aneszteziológus a műtét előtt név szerint megszólította, ismét bólintott"

- állította a névtelen forrás.

A helyi nőgyógyászati és szülészeti klinika vezetője, Michal Zikán azt is elmondta, hogy a személyzet utasította a nőt, hogy öltözzön át, mielőtt átszállították volna a műtőbe, ahol arra utasították, hogy feküdjön a műtőágyra.

A nő így véletlenül a másik páciens helyett egy kürettálásnak nevezett beavatkozáson esett át.

A kórház szóvivője elmondta, hogy az incidens "az érintett alkalmazottak részéről a belső szabályzat súlyos megsértésének eredménye". A szóvivő bocsánatot kért a nőtől, és ígéretet tett arra, hogy "mindent megtesznek a kár lehető legnagyobb mértékű enyhítése érdekében, és kártérítést is nyújtanak neki".

Jan Jan PÅáda nőgyógyász, a Cseh Orvosi Kamara alelnöke a helyi médiának azt mondta, hogy "egy csehül beszélő páciens valószínűleg aktívan ellenállna annak, hogy olyan eljárásnak vetik alá, amelyet nem ért" - írja az Evening-Standard.

A CNN Prima által idézett egyik ügyvéd, Klára Slámová bűncselekménnyel vádolta a kórházat.

Az ügyvédnő szerint az incidensben érintett alkalmazottak börtönbüntetésre számíthatnak.

"Hat hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbüntetés vár rájuk. Nehéz szavakat találni egy ilyen kudarcra"

- mondta Slámová, aki úgy becsüli, hogy a nőnek fizetendő kártérítés milliós nagyságrendű lesz.

Marek Orko Vácha pap és orvosetikai szakértő a CNN Prima című televíziónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy biztonsági szabályokra van szükség a hasonló tragikus események megelőzése érdekében.

"Az orvos, aki az eljárást végezte, nem volt rossz ember. Hibázott, és hibázni emberi dolog"

- mondta Vácha a CNN Primának.

Vácha hangsúlyozta, hogy pénzzel nem lehet mindent megoldani.

"Ez például egy emberi élet elvesztése"

- mondta a pap, valmint hozzátette:

"A legfontosabb a beteg és mindenki számára az, hogy világosan kimondják, mit fognak tenni annak érdekében, hogy ez az eset ne ismétlődhessen meg".

(CP)

Legfrissebb