Ugrás a tartalomra

Abortusz és nemváltás szülői beleegyezés nélkül - tiltakoznak a spanyol keresztények

A nemi önrendelkezési törvény és az abortusztörvény reformja nem nyerte el az Evangélikus Vallási Egységek Szövetségének (FEREDE) tetszését Spanyolországban.

Súlyosan bírálták a kormány által elfogadott új szabályozást.

"Ezek a jogalkotási kezdeményezések sérthetik a vallásszabadsághoz és a lelkiismereti szabadsághoz való jogot."

-emelték ki.

Az egyik törvény, amely kiváltotta a FEREDE nemtetszését, az az önrendelkezési törvény – írja az Actualidad Evangelica. A spanyol kormány elfogadta azt a javaslatot, amely lehetővé teszi a kiskorúak számára, hogy szüleik beleegyezése nélkül megváltoztassák törvényes nemüket. A FEREDE rámutat, hogy más országokban, ahol már legalizálták a gyermekek nemének megváltoztatását, problémák merülnek fel, amikor a fiatalok visszafordíthatatlan döntéseket hoznak az életükkel kapcsolatban, „anélkül, hogy elég érettek lettek volna ahhoz”.

Továbbá arra figyelmeztetnek, hogy az új törvény súlyos következményekkel járhat a szülők jogbiztonságára nézve. Ha a szülők pszichológiai segítséget kérnek nemi diszfóriás gyermekük számára, akkor megvádolhatják őket "konverziós terápia népszerűsítésével" – érvel a FEREDE. Az új törvény a szó tágabb értelmében is tiltja a konverziós terápiákat. Az evangélikus szövetség szerint konverziós terápiának nevezhető minden olyan tanács, amelyet egy lelkész vagy pszichológus ad egy olyan személynek, aki kételkedik szexualitásában.

„Ez a túlzott szabályozás veszélyezteti a szülők vagy törvényes gyámok szülői hatalmának vagy gyámságának szabad gyakorlását, és sérti a gyermekeik vallási és erkölcsi meggyőződésük szerinti oktatásához való jogát.”

-fejtették ki.

Továbbá a FEREDE határozottan nem ért egyet az abortusztörvény reformjával, amelyet a spanyol kormány elfogadott.

Erről az Evangeliques.info számolt be. Az új jogszabály értelmében a 16 és 17 éves tinédzser lányoknak többé nem kell szülői beleegyezést kérniük az abortuszhoz. A FEREDE szerint a terhesség megszakítása nem „triviális cselekedet”, a szülői beleegyezés szükségességének eltörlése pedig „a szülők azon jogának és felelősségének megtagadása, hogy gyermekeiket hitük szerint neveljék és irányítsák”.

Legfrissebb