Súlyosan bírálták a kormány által elfogadott új szabályozást.

"Ezek a jogalkotási kezdeményezések sérthetik a vallásszabadsághoz és a lelkiismereti szabadsághoz való jogot."

-emelték ki.

Az egyik törvény, amely kiváltotta a FEREDE nemtetszését, az az önrendelkezési törvény – írja az Actualidad Evangelica. A spanyol kormány elfogadta azt a javaslatot, amely lehetővé teszi a kiskorúak számára, hogy szüleik beleegyezése nélkül megváltoztassák törvényes nemüket. A FEREDE rámutat, hogy más országokban, ahol már legalizálták a gyermekek nemének megváltoztatását, problémák merülnek fel, amikor a fiatalok visszafordíthatatlan döntéseket hoznak az életükkel kapcsolatban, „anélkül, hogy elég érettek lettek volna ahhoz”.

Továbbá arra figyelmeztetnek, hogy az új törvény súlyos következményekkel járhat a szülők jogbiztonságára nézve. Ha a szülők pszichológiai segítséget kérnek nemi diszfóriás gyermekük számára, akkor megvádolhatják őket "konverziós terápia népszerűsítésével" – érvel a FEREDE. Az új törvény a szó tágabb értelmében is tiltja a konverziós terápiákat. Az evangélikus szövetség szerint konverziós terápiának nevezhető minden olyan tanács, amelyet egy lelkész vagy pszichológus ad egy olyan személynek, aki kételkedik szexualitásában.

„Ez a túlzott szabályozás veszélyezteti a szülők vagy törvényes gyámok szülői hatalmának vagy gyámságának szabad gyakorlását, és sérti a gyermekeik vallási és erkölcsi meggyőződésük szerinti oktatásához való jogát.”

-fejtették ki.

Továbbá a FEREDE határozottan nem ért egyet az abortusztörvény reformjával, amelyet a spanyol kormány elfogadott.

Erről az Evangeliques.info számolt be. Az új jogszabály értelmében a 16 és 17 éves tinédzser lányoknak többé nem kell szülői beleegyezést kérniük az abortuszhoz. A FEREDE szerint a terhesség megszakítása nem „triviális cselekedet”, a szülői beleegyezés szükségességének eltörlése pedig „a szülők azon jogának és felelősségének megtagadása, hogy gyermekeiket hitük szerint neveljék és irányítsák”.

Szuper! Sikeresen regisztráltál.
Üdv újra! Sikeresen bejelentkeztél.
Sikeresen feliratkoztál a(z) Hit Rádió oldalra.
A linked lejárt.
Sikeres! Ellenőrizd az emailed a varázslinkért a bejelentkezéshez.
Sikeres! A számlázási adataid frissítve lettek.
A számlázási adataid nem frissültek.