A transzneműek módosíthatják születési anyakönyvi kivonatukat Montanában

A transzneműek módosíthatják születési anyakönyvi kivonatukat Montanában
Photo by Joshua Stitt / Unsplash

Montana lehetővé teszi a transzneműek számára, hogy módosítsák a születési anyakönyvi kivonatukat.

Az Egyesült Államokban, Montana államban hónapok óta tartó jogi vita folyik az állami egészségügyi intézmények és a transzneműek között. Két transznemű kérte a minisztériumot, hadd változtassák meg születési nemüket születési anyakönyvi kivonatukban, azonban az intézmény elutasította kérésüket.

Az ügyben több bírósági tárgyalás is zajlott, amely végén az egészségügyi minisztériumot kötelezték arra, hogy teljesítse az ilyen jellegű kéréseket.

2021-ben republikánus vezetéssel megszavaztak Montanában egy törvényt, mely kimondja, hogy csak abban az esetben lehet valakinek megváltoztatni a nemét személyazonosító okmányaiban, ha előtte műtéten esett át, ezt pedig hivatalos irattal is tudja igazolni. Michael Moses bíró ezt a törvényt idén átmenetileg hatályon kívülre helyezte arra hivatkozva, hogy a megfogalmazás homályos, ugyanis nem világos, milyen műtéten kell átesnie egy embernek ahhoz, hogy a neme hivatalosan is megváltozhasson.

A helyi egészségügyi vezetésazonban ezt a döntést nem vette figyelembe, ezért most beperelte őket két transznemű. A bíró kötelezte az egészségügyi szervezetet, hogy tegyen eleget az ilyen jellegű kéréseknek, ellenkező esetben (ahogy ezt korábban tették hónapokig is) súlyos törvénysértést követnek el.

Hétfőn a végzés kihirdetése után a Népegészségügyi és Humánszolgáltatási Minisztérium közleményt adott ki, melyben ígéretet tett arra, hogy eleget tesz a bírói végzésnek, annak ellenére, hogy nem ért vele egyet.

„Sajnálatos, hogy két nagyon egyértelmű bírósági végzés és sok-sok hónap kellett ahhoz, hogy végre eleget tegyenek a törvénynek. A transznemű montanaiak szemszögéből, akik csak a valóságnak megfelelő személyazonosító okmányokat szeretnének, ez most nagy előrelépés az ügyben”

– nyilatkozta Alex Rate, a felpereseket képviselő ügyvéd.

A bírósági végzés után várhatóan több transznemű is élni fog az igénnyel, hogy megváltoztathassa nemét születési dokumentumában (akár 30-40 vagy több évre visszamenőleg is!).

Vida Zsanett, New York Post

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.