Ugrás a tartalomra

A Szentföldre látogat az iráni trónörökös

A holokauszt áldozatairól sem feledkezik majd meg.

Reza Pahlavi, az utolsó iráni sah száműzött trónörököse, az Iráni Nemzeti Tanács alapítója és vezetője, aki részt vesz az iráni demokratikus mozgalomban, az Iráni Iszlám Köztársaság kritikusa Izraelbe látogat.

Izraeli látogatásának egyik célja, hogy lerója tiszteletét a holokauszt áldozatai és hősei előtt a Jeruzsálemben található Jad Vashem Emlékhatóság meglátogatásával. Az ország kulturális központjait is bejárja, és beszél a kormány tisztviselőivel is. Pahlavit az 1979-es iszlám forradalom során távolították el a hatalomból.

Szeretném, ha Izrael népe tudná, hogy az Iszlám Köztársaság nem képviseli az iráni népet

- áll Pahlavi Twitteren írt bejegyezésében.

„Pahlavi kijelentette, hogy találkozni kíván kormány-tisztviselőkkel, meglátogatja Izrael híres műemlékeit, a Nyugati Fala t, a bahá’i kerteket és más bahá’i szent helyeket. Pahlavi a holokauszt áldozatai előtt is tiszteletét kívánja tenni a Yad Vasemben a holokauszt emléknapján”

- jelentette be Gila Gamaliel, hírszerzési miniszter.

Ma megtesszük az első lépést a nemzetek közötti kapcsolatok újjáépítése érdekében

- tette hozzá Gamaliel.

A Twitter oldalán Pahlavi közölte, hogy beszédet is fog tartani, amelyben részletesen kifejti, hogy mennyire fontos lenne egy olyan demokrácia megteremtése Iránban, ahol az egyéb emberi jogok mellett a vallási sokszínűség, és a szólásszabadság is biztosítva van.

A trónörökös szerint Irán természetes erőforrásaiból származó vagyonát nem olyan terrorista csoportokba kellene fektetni, mint a Hezbollah, vagy a Palesztin Iszlám Dzsihád és a Hamász, hanem az ország és a nép érdekeibe.

Apjával szemben Pahlavi mindig is Izrael szövetségese volt. 1973-ban visszautasította az arab embargóhoz történő csatlakozást a Jom Kippuri Háború idején, sőt még ki is emelte, hogy ő továbbra is ad Izraelnek olajat.

Pahlavi az Ábrahám Egyezményt, valamint az arab államok és Izrael közötti viszonyok normalizálódását is nyíltan támogatta, valamint felszólalt az ellen is, hogy Joe Biden, amerikai elnök 2021-ben kijelentette, csatlakozni szeretne az iráni nukleáris egyezményhez.

(Jerusalem Post)



Legfrissebb