Ugrás a tartalomra

A pápa segítségével akarják visszaszerezni Gázából a négy izraeli túszt

zrael szerdán Ferenc pápához, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának vezetőjéhez és az ENSZ főtitkárához fordult.

Izrael szerdán Ferenc pápához, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának vezetőjéhez és az ENSZ főtitkárához fordult, hogy segítsenek visszaszerezni négy, a Gázai övezetben több mint hét éve fogva tartott izraeli állampolgárt - számolt be a Neokohn.



Eli Cohen külügyminiszter hivatala közölte, hogy a felhívó leveleket azután küldte el, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin terrorszervezet nyilvánosságra hozott egy videót a fogságban lévő Avera Mengiszturól, aki az enklávéba sétált be, és aki családja szerint mentális betegségben szenved.

Egy másik izraeli civilt, a nem mellesleg arab Hisham al-Sayedet is fogva tartják Gázában, miután 2015-ben hasonló körülmények között lépett be, akárcsak két izraeli katonát, akik a Hamász elleni 2014-es háború során tűntek el, és akiket a hadsereg halottnak nyilvánított

Cohen leveleiben Mengisztu helyzetét

„a nemzetközi humanitárius jog durva megsértésének minősítette, mivel sem az egészségi állapotáról, sem a családjával való kapcsolattartás módjáról, sem a Vöröskereszt látogatásairól nem kap tájékoztatást”

– közölte a külügyminisztérium.

A videó hétfői közzététele miatt úgy tűnik, hogy a Hamász arra törekszik, hogy fogolycserére kényszerítse Izraelt. Izrael azt mondta, hogy közvetett tárgyalásokat folytat a Hamásszal a négy fogoly visszaszerzéséről, anélkül, hogy pontosította volna, mit adna cserébe.

(Neokohn)

Legfrissebb