Ugrás a tartalomra

A pandémia óta túljelentkezés van az amerikai keresztény iskolákban

Elárasztották a jelentkezések a keresztény iskolákat a felvételi jelentkezések Egyesült Államok szerte a pandémiát követően, az újonnan nyíló intézményeknél még a tanári pozíciókra is tömegesen érkeznek a jelentkezések.

Photo by Glenn Carstens-Peters / Unsplash

Észak-Virginia dombjai között található egy hangulatos, zsalugáteres magániskola, fákkal övezett parkban. Az épület egyelőre még üres, de nem sokáig. A helyi vezető lelkész, Gary Hamrick bejelentette a gyülekezetben, hogy hogy hosszas mérlegelés után megnyitják a "Cornerstone Keresztény Akadémiát.”

A campus nagyjából 20 mérföldre van a gyülekezeti háztól és 2023 őszén fogja megnyitni kapuit.

Először 500 általános és középiskolás diáknak lesz benne elegendő hely. Az épület számos tanteremmel, tanulási segédeszközzel, büfével, kávézóval rendelkezik.

„A célunk, hogy olyan oktatást biztosítsunk az idejáró gyerekeknek, ahol a bibliai világnézetet közvetítik számukra. Így mikor majd kimennek a világba, sóvá és világossággá válhatnak”

-elemték ki.

A több millió dolláros projekt a gyülekezet válasza arra, ami most az állami iskolákban zajlik országszerte.

A virginiai Loudoun megyét a nemzet kulturális háborúja vezetőjeként tartják számon, hiszen az utóbbi évben a szülők minden ellen tiltakoztak, ami országszerte elterjedt: az egyetemi szexuális zaklatásoktól kezdve, a kritikus fajelméleteken át a transzgender politikáig.

Az iskola létrehozásához az volt az utolsó csepp a pohárban, mikor egy tanárt azért bocsátottak el egy helyi szakképzőiskolából, mert nem volt hajlandó a preferált névmásokkal beszélni diákjaival.

„A gyermekeinknek alternatívára van szükségük, a gyülekezetünk pedig emellett kötelezte el magát. Mi mást tehetnénk, hogy egy keresztény világnézetű, bibliai alapokon álló oktatást biztosíthassunk a gyermekeinknek?”

– nyilatkozta a lelkész.

Loudoun megye olyan sok nézeteltérésnek volt a helye az utóbbi időszakban, hogy az iskola megnyitásához nem volt kérdés: lesz elég jelentkező. Amire nem számítottak, hogy további 27 államból jelentkeztek már szülők, hogy szeretnék beíratni gyermekeiket.

Az intézményt nemcsak gyermekek jelentkezései, hanem a tanári posztokra való jelentkezések is elárasztották; ők mind ki akarnak lépni az állami oktatásból.

„A bejelentés utáni hét végére már több mint 2500 diák regisztrált előre és több mint 450 tanártól kaptam jelentkezést emailben, hogy munkát szeretnének az intézményben”

-mondta Hamrick.

A jelentkezés mértéke tükrözi az országos tendenciát, hiszen 2020 és 2021 között közel 2 millió diák hagyta ott az állami iskolákat és iratkoztak át keresztény intézményekbe. A pandémia előtt sok keresztény iskola küzdött a létszámhiánnyal. Most várólisták vannak.

„A járvány alatti online oktatás egyik velejárója volt, hogy a szülők hallhatták a tanárok oktatását, beszédét és rájöttek, hogy az ott elhangzottak ellenkeznek a saját értékrendjükkel, felfogásukkal még akkor is, ha nem feltétlenül keresztények”

– mondta Hamrick.

„Sok embert, keresztény gyülekezetet ráébresztett ez a kialakult helyzet arra, hogy a mi felelősségünk megfelelő keresztény oktatást biztosítani gyermekeinknek és nem a kormányé”

– mondta E. Ray Moore, a konzervatív Keresztény Oktatás Kezdeményezés alapítója.

A járvány kezdete óta a magántanulók száma megduplázódott és akkora lett a túljelentkezés a keresztény iskolákba, hogy új intézményeket kellett nyitni a gyülekezeteknek Amerika-szerte.

„Ez bizonyára része az ébredésnek, ami reményeim szerint az egész nemzeten végigsöpör majd különböző módokon. Nemcsak az iskolák és az oktatás tekintetében, hanem a gyülekezeteinkben is. Az alvó oroszlánt felébresztették és a szülők elkezdték észrevenni, hogy gyermekeik jövője a tét”

– mondta Hamrick.

Vida Zsanett / CBN

Legfrissebb