Ugrás a tartalomra

A Mandalorian színésze állt ki a nézetei miatt elbocsátott Gina Canaro mellett

Bill Burr, humorista és színész kiáll egykori színésztársa, Gina Carano mellett, akivel a "The Mandalorian" sorozatban játszottak együtt. Szerinte a Walt Disney Company döntése Carano kirúgásáról „nem volt tisztességes lépés”.

„Szerintem kicsit vicces az, ahogy a liberálisok reagáltak a nézőpontjára. Azért fejezik ki felháborodásukat, mert nem tetszik nekik az ember politikai felfogása. Olyan emberként, aki liberálisnak vallja magát, kiábrándító látni, hogy a baloldal olyanná válik, mint amilyen a jobboldal volt, amikor a Dixie Chicks után nyúltak, miután kritizálták George W. Bush-t

-monda.

„A legtöbb ember igyekszik azon, hogy ne kerüljön bajba”

– mondta az 53 éves színész –

„de a jobb és a baloldalon is van egy kis »őrültek csoportja«, akik hisztériáznak. Manapság annyi médiaszereplő van, aki a figyelem középpontjába akar kerülni és ezt úgy igyekeznek elérni, hogy nagy figyelmet szentelnek ezeknek a szélsőséges, őrült embereknek”

– mondta Burr, majd hozzátette, hogy bizarrnak tartja azt, hogy vannak emberek, akik mások megélhetését igyekeznek tönkretenni csak azért, mert nem értenek egyet bizonyos kérdésekben a véleményükkel vagy a hitükkel.

Carano szereplését állítólag azért vágták ki a The Mandalorianból (egy Star Wars franchise sorozatból, mely a sikersorozat lett a Disney+-on), mert olyan dolgot posztolt közösségi média oldalára, melyet a politikai baloldal sértőnek ítélt. A sorozatban Carano Cara Dune-t alkotta, egy olyan népszerű karaktert, hogy állítólag a Lucasfilm és a Disney+ is fontolgatta, hogy spinoffot készít a történetével.

Ezeket a terveket azonban hamar elvetették, miután a színésznő közösségi média platformján olyan posztokat talált a Walt Disney 2020 novemberéből, melyeken amellett érvel, hogy az USA-nak „olyan törvényeket kell hoznia, ami megvéd bennünket a választási csalásoktól”.

Az utolsó csepp a pohárban azonban az volt, hogy Carano az Instagram oldalán osztott meg egy vírusként terjedő nézetet, mely arra figyelmeztet, hogy a kulturális megosztottság, a politikai zűrzavar és a mások démonizálása olyan veszélyes következményekhez vezet, mint amit a náci Németországban is láthattunk.

„Mivel a történelem kicsit kozmetikázva van, a legtöbb ember nem is veszi észre, hogy ahhoz juthattunk el, hogy a náci katonák könnyen összegyűjthették a zsidókat, és a kormány először a saját szomszédaikat utáltatta meg az emberekkel azért, mert zsidók. Miben különbözik ettől az, hogy valakit politikai felfogása miatt gyűlölünk?”

– lehetett olvasni a posztban, amit a színésznő végül törölt.

A 40 éves Carano azóta szerződést kötött a konzervatív médiacéggel, a Daily Wire magazinnal. Első filmjét június 9-én mutatják be a Terror on the Prairie címmel.

Burr egyértelműen kifejezte nemtetszését az eltörlés kultúrával kapcsolatban ennek az ügynek a kapcsán és rámutatott arra, mennyire abszurd az alapján megfosztani valakit a megélhetését jelentő munkájától, hogy megnézik a 8 évvel ezelőtti Twitter posztjait, ráböknek egyre és azt mondják: „Na itt van, tessék, ez az!”, és kirúgják.

„Azt mindenki elhallgatja, hogy 8 évet kellett visszatekerni a platformon ahhoz, hogy találjunk egy kétes posztot. Hát nem pont, hogy nagyon jó ember az, akinek az utóbbi 8 évében nem találtak semmi kompromittálót?! Mindezalatt pedig nap mint nap szabadulnak ki emberek feltételesen a börtönből, olyanok, akik sokkal rosszabb dolgokat tettek és mégis újrakezdhetik az életüket a többiekkel között, előítéletek nélkül"

-fejtette ki.

„Okozhat az ember 20 évig tartó háborút, állíthat elő szintetikus drogokat, mérgezheti az embereket mindenféle műanyag szeméttel ... és kit vesznek ezért elő? Senkit! De mondhatnék még másik 5 olyan témát, amelyekkel ha viccelődnék, sokkal nagyobb bajba kerülnék, mint azok, akik okozták ezeket”

-tette hozzá.

Vida Zsanett / CBN

Legfrissebb