Ugrás a tartalomra

Rendkívül ritka, 2500 éves ezüstérmére bukkantak Izraelben egy ásatás során

A Júda Királyság idejéből származhat.


Az ásatás során egy, az Első Templom időszakából származó épületetet is feltártak, amelynek egyik szobájában egy kőből készült sékelsúlyt is találtak - számol be a JNS.

A érmébe a mintát egy négyzet alakú bélyeggel vésték bele, amit úgy tűnik, szándékosan törtek ketté. Később fejlettebb technikákkal olyan érméket is készítettek, ahol a minta kifelé állt és nem mélyedt be.

"Az érme rendkívül ritka, mindössze alig egy tucatnyi ilyen típusú érmet találtak a régészeti ásatások során szerte a országban"

– mondta Robert Kool, az IAA Numizmatikai Osztályának vezetője.

"Az érmét egy olyan időszakban verték, amikor az érmék használata éppen csak elkezdődött. Ez a különleges lelet információval szolgál arról, hogyan zajlott az átmenet a kereskedelemben, amelynek során az ezüstdarabok mérlegelésével történő fizetésről áttértek az érmék használatára"

- jegyezte meg Kool.

Az érme az Izraelen kívül, az ókori Görögország, Ciprus és Törökország területén vert nagyon korai érmék egy csoportjába tartozik. Az Izrael földjén található lelőhelyeken az i. e. 6-5. században kezdtek el megjelenni ilyen érmék.

Az, hogy az érmét szándékosan kettétörték, arra utal, hogy az i. e. 4. században ezüstből készült, mérlegelt darabokat használtak, nem pedig érmét, annak ellenére, hogy ebben az időszakban már voltak érmék is.

"Az ásatás az egykori Júda Királyság vidéki területén zajlott, amelynek központja Jeruzsálem volt, ahol az Első Templom időszakában, az i. e. 7. században (nagyjából 2700 évvel ezelőtt) uralkodtak Júda királyai.

- magyarázták az ásatás vezetői, Michal Mermelstein és Danny Benayoun.

Képernyőfotó az Izraeli Régiségügyii Hivatal videójából, amelyen a sékelsúly látható. Forrás: Youtube

Az érme mellett a régészek egy, a korra jellemző "négyszobás házat" is feltártak, ahol egy sékelsúlyt találtak az egyik szoba padlóján. A kupola alakú kősúlyt fémek, fűszerek és más értékes áruk mérésére használták. A súlyon lévő jel a sékel szó ókori egyiptomi (hieratikus) rövidítése volt, és az egyetlen bevésett vonás egy sékelt jelent. A kő súlya 11,07 g.

"Ez tulajdonképpen szabványsúly volt a Júda Királyság területén, ami azt mutatja, hogy az árukat gondosan mérlegelték a piacokon"

- mondta Mermelstein és Benayoun.

Eli Escusido, az IAA igazgatója hozzátette:

" Az apró érmék a régészetben kulcsfontosságú információforrásnak számítanak. Vizuális részletekkel, feliratokkal és dátumokkal látnak el bennünket. Egy olyan apró tárgyon keresztül, mint egy érme, lehetővé válik az emberi gondolkodási folyamatok nyomon követése, és megfigyelhetjük, hogy gazdasági szokásaink évezredek óta nagyrészt változatlanok maradtak - csak a technológia változott. "

Legfrissebb