Ugrás a tartalomra

"A hatalmasok tényleg elbuktak" - Jordan Peterson az egyetemi antiszemitizmusról

Az egyetemek elnökei nem ítélték el a népírtásra való buzdítást.

Jordan Peterson beszélget a 2018-as fiatal női vezetők csúcstalálkozójának résztvevőivel Dallasban Kép forrása: Gage Skidmore / Wikimedia

A legrangosabb amerikai egyetemek elnökei nem adtak választ arra a kérdésre, hogy megsérti-e a zsidók népirtására való felhívás az egyetemük magatartási kódexét vagy a zaklatásra vonatkozó szabályokat? - számol be a mandiner.

A Harvard, a Penn és az MIT elnökei azt mondták, hogy ez „a kontextustól függ” és „attól, hogy a beszéd átcsap-e magatartásba”, azaz ténylegesen a zsidók megölésébe. 

A mandiner beszámolói szerint ez az eset is jól mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben az újbaloldali mozgalmak teljesen átvették az irányítást az amerikai egyetemek többsége felett, ezek a radikális mozgalmak pedig sakkban tartják az intézmények vezetést, emiatt még az ilyen egyértelmű kérdésekben sem mernek egyenes választ adni,

hiszen amint megteszik azonnal, az agresszív baloldali aktivisták céltáblájává vállnak. 

A meghallgatás meglehetősen nagy vihart kavart a közösségi médiumokban. Elon Musk mellett Jordan Peterson is reagált a történtekre, közösségi oldalán azt írta, hogy egyszerűen nem tudja elhinni, amit hall és lát. Azt is kijelentette, hogy mindhárom egyetem vezetőjének le kellene mondania. És szégyenkezniük kellene azért, amit mondtak.

"A hatalmasok valóban elbuktak."

 – zárta bejegyzését Peterson, amelyre Elon Musk, az X vezérigazgatója is reagált mondván:

Hadd segítsek nekik: "Bárki népirtására [halálára] való felhívás nyilvánvalóan zaklatásnak minősül."

Legfrissebb