Ugrás a tartalomra

A Föld végső határáig: több százezer Bibliát juttatnak el Afrikába

2050-re az egymilliárdot is elérheti a keresztények száma az Afrikai kontinensen.

Photo by Timothy Eberly / Unsplash

Az első sikeres projekt következtében a következő Bibliaadományozó projektet is útnak indította a déli féltekén található országok számára az Illinois államban működő Crossway keresztény kiadó.

"Ha törődünk az egyház jövőjével, akkor segítenünk kell nekik azzal, hogy Bibliákat, Bibliatanulmányokat biztosítunk számukra

- mondta Karen Elliot, a Rafiki Alapítvány ügyvezető igazgatója a kezdeményezésről szóló nyilatkozatában,

"El kellene árasztanunk a kontinenst Isten Igéjével"

- tette hozzá.

A Rafiki Alapítvány egy keresztény nonprofit szervezet Afrikában, amely egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek együttműködnek Biblia terjesztésében a Crossway kiadóval.

A kiadó egy közleményben azt nyilatkozta, hogy a projekt második felében június végéig félmillió dollárt szeretnének összegyűjteni ahhoz, hogy százezer olyan gyermek számára tudjanak Bibliát biztosítani, akik egyébként nem juthatnának hozzá a Szentíráshoz.

A projekt első részének lezárására Decemberben került sor, amely során félmilliárd dollár összegben több mint százezer Bibliát tudtak elajándékozni.

A Pew Research Center által közzétett adatok szerint a kereszténység rohamosan terjed a Szubszaharai Afrikában. A 2018-as adatok szerint a felmérésben részt vett afrikai országokban több, mint 75 százalékban tartották fontosnak a hitet.

A felmérésben a Pew 84 olyan országot elemzett, ahol nagy keresztény lakosság van jelen, és 35 országban a lakosság kétharmada vélekedett úgy, hogy a hit fontos szerepet tölt be az életükben. Az Egyesült Államok, a Fülöp-Szigetek és Malajzia kivételével ezen országok mindegyike Latin-Amerikában, vagy a Szaharától délre fekvő Afrikában található.

A Staista jelentései szerint 650 millió keresztény él az afrikai kontinensen, amely szám az előrejelzések szerint 2050-re meghaladja az egymilliárdot is, annak ellenére, hogy a keresztényüldözés egyre nagyobb méreteket ölt a kontinensen.

Észak-Afrikában az iszlám van túlnyomó többségben. Algéria, Marokkó, Tunézia és a Líbia lakosságának 90 százaléka muszlim.

Az Open Doors jelentései szerint a keresztény üldözések szempontjából veszélyes országok listáján az első tíz helyen afrikai ország szerepel, mivel a kontinensen minden ötödik ember üldözésnek van kitéve keresztény hite miatt, 26 országban kifejezetten magas, 13 országban pedig rendkívül magas szintű a kresztényüldözés az afrikai kontinensen.

(FaithWire)






Legfrissebb