Ugrás a tartalomra

A Balatonnál nyílt menekülttábor a vallásos zsidók számára

Ukrajnai vallásos zsidóknak nyitott menekülttábort Balatonőszödön az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség és az Ukrán Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Az ukrajnai és a magyar zsidó szervezet áprilisban fordult a magyar kormányhoz segítségért, hogy több száz ukrajnai menekült speciális, kóser ellátására alkalmas táborhelyet nyithasson a több éve használaton kívüli, mintegy 180 ezer négyzetméteres balatonőszödi kormányüdülőben - olvasható az EMIH keddi közleményében.

A két szervezet az üdülőt felújította, alkalmassá tette a menekültek befogadására, a további felújításra és átmeneti bővítésre pedig adománygyűjtő kampányt szervezett.

A tábor elkészültekor több mint 600 menekült fér majd el a létesítményben, ahol kóser konyha és gyermekek elhelyezésére alkalmas terek is helyet kapnak majd.

Hozzátették: a tábor kialakítására azért volt szükség, mert a speciális vallási és étkezési előírások szerint élő menekültek elhelyezése nem volt megoldott Európában – írja az MTI.

(MTI / Index)

Legfrissebb