Ugrás a tartalomra

Az országos közéleti hetilap első lapszáma 25 évvel ezelőtt, decemberben jelent meg.

Az 1997-ben még fekete-fehérben és napilap formátumban kiadott hetilap azóta több arculatváltáson és portfolió bővülésén is túl van, a Hetek értékei azonban változatlanok: az elesettek és családok védelme, a vallás- és szólásszabadság, valamint a magzatgyerekek képviselete. A korábban 16 oldalas hetilap ma már 48 oldalon keresztül tálal, elemez és tükröt tart. A Hetek célja változatlanul az, hogy témaválasztásaival segítse a lényeglátást, és a világ történéseinek értelmezését az olvasók számára - olvasható a Hetek ünnepi közleményében.

Mint írják, a nyomtatott lap mellé az elmúlt években felnőtt a napi többtízezres látogatottságú www.hetek.hu vélemény és híroldal, az önálló tartalmakkal is jelentkező közösségi oldalai, valamint a kiadó dinamikusan növekvő Youtube-csatornája, ahol podcast-beszélgetések és hírszemlék mellett helyszíni riportok és színesebb, nem közéleti tartalmak is helyet kapnak.

„A folyamatosan változó gazdasági körülmények és kihívások mellett az, hogy a Hetek 25 éve talpon tud maradni, sőt, évről évre bővülnek a lehetőségeink, örömmel tölt el minket. Ahogy mindenkinek, nekünk sem volt könnyű az elmúlt pár év, de kitartó olvasóközönségünknek is hála, új tervekkel és projektekkel várhatjuk a következő évet”

– nyilatkozta Benkő Gyula, a Hetek ügyvezető igazgatója.

Kulifai Máté lapszerkesztő szerint

„ebben a változó világban nagy érték, ha egy médiavállalatnak van nyomtatott terméke, ad egy súlyt a kiadónak. Látni, hogy évente szűnnek meg offline lapok, mégis, ami kézzel fogható, annak nagyobb bizalmat szavaznak az emberek. Ezért – miközben ott vagyunk szinte minden digitális felületen – amíg a formátum létezik, szeretnénk minden héten nyomtatott formában is hatással lenni a magyar társadalomra.”

A Hetek a születésnapi évét egy jubileumi előfizetői nyereményakcióval zárja. A kiadó 1 perces ünnepi videója itt tekinthető meg:

Legfrissebb