Hit Rádió

headtext helye

Friss hírek

2018.03.08.
Kántor Fanni

Zsidóüldözés miatt kért bocsánatot a lengyel elnök

RT.com

A Hit Rádió hitéleti hírei a világ minden tájáról.

Bocsánatot kért a zsidóüldözés miatt a lengyel elnök

Sajnálatát fejezte ki a kommunista hatalom 1968-as zsidóüldözései miatt a lengyel elnök. Az 50 évvel ezelőtti események "keserű", "rendkívül szomorú" vonatkozásának minősítette Andrzej Duda a kommunista hatalom által elindított antiszemita kampányt. Megjegyezte, hogy egyesek szerint a mai Lengyelországnak bocsánatot kell kérnie "e zsidóellenes aktusért", azért, hogy akadtak olyan lengyelek, akik csatlakoztak hozzá, és az országból több ezer embert üldöztek el. Kijelentette, hogy a mai Lengyelország nem felelős a kommunista hatalom által elkövetett bűntettekért, és nem kell bocsánatot kérnie értük. "Mindazonáltal erőteljesen aláhúzom: nagy sajnálattal fejet hajunk, fejet hajtok magam is, elnökként" - folytatta, majd felszólítva az elüldözötteket, a hozzátartozóikat, azt kérte, hogy bocsássák meg ezt a gyalázatot a lengyeleknek, az országnak és a köztársaságnak. Sajnálatosnak mondta azt is, hogy akik elmentek, ma más országok értelmiségi elitjét képezik. (MTI)

Visszavonták a mianmari kormányfő zsidó kitüntetését

A washingtoni holokauszt múzeum visszavonta kitüntetését a mianmari kormányfőtől, azért mert nem akadályozta meg a muszlim rohingja kisebbség ellen indított népirtást, sőt nem is ítélte el. A kormányfőnek az Elie Wiesel-díjat még 2012-ben adták át. A Holokauszt Múzeum igazgatója nyílt levelében azt írta a kormányfőnek, hogy a döntést nem könnyen hozták meg, mivel milliókat ihletett meg világszerte a katonai diktatúrával szembeni ellenállása, és az emberi jogok melletti kiállása, amely miatt 15 évet töltött házi őrizetben. (MTI)

Zsidó tinédzserek naplóit gyűjtötték össze

Zsidó kamaszok naplóinak részleteit gyűjtötte össze Kunt Gergely, hogy megmutassa hogyan élték meg a holokausztot a zsidó tinédzserek Magyarországon. Néhány napló már korábban megjelent, a többséget azonban ő gyűjtötte össze idős emberektől, abban a meggyőződésben, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, amikor ez még lehetséges. Néhányan tartottak a nyilvánosságtól és voltak, akik még annak idején megsemmisítették a kompromittálónak ítélt lapokat. „Remekül vagyok. Úgy látszik, jót tesz nekem ez a gettó... Rengeteg lány van a házban, akikkel mind jóban vagyok. Vicceket mesélünk egymásnak.” – olvasható egy 16 éves lány naplójában. Az elemzett szövegek maguk bizonyítják, hogy a „zsidókérdés” a kamaszok világképében is mennyire meghatározó volt. A zsidó származású Lilla például leírja, hogy bár Hollandiában szolidaritásból mindenki, nem zsidók is felvarrták a sárga csillagot, Magyarországon ilyesmire nem számított. „De azért az emberek nagyon rendesek és inkább zsidópártiak, mint ellenkezőleg." (index)

Betiltotta a nemre utaló szavakat egy ausztrál légitársaság

Többek között a „fiúk”, a „szerelem” és az „édesem” szó is szerepel a Quantas légitársaság tiltólistáján, amely nem akarja megsérteni a cégben dolgozókat, nemeket megkülönböztető szavakkal. A cég úgy gondolja, hogy ezzel még kellemesebbé teheti a munkahelyi hangulatot. A javaslatok közé tartozik az is, hogy ne használják a férj és feleség, az édesapa és édesanya, szavakat az LGBTI családoknál. Helyette mostantól a pár és társ szavakkal szólíthatják meg őket. Egy új fogalom is szerepel a listán: a „férfiszakítás”, amely a félbeszakítás szóból ered. Az utasítás egy kutatásra hivatkozva azt állítja, hogy kimutathatóan többször is félbeszakítják a férfiak a nőket beszéd közben. Ezt szintén betiltották a cégnél.  (Yahoo)

A kopt keresztény pápa muszlim herceggel találkozott

A kopt keresztény pápát látogatta meg Szaúd-Arábia hercege. Országa az elmúlt időszakban modernizálódott, amely olyan újításokat jelent, mint például a mozik engedélyezése. Látogatása után mondhatni felrobbant az internet. Sokan történelminek nevezték a találkozót, amelyre a Szent Márk Katedrálisban került sor. A Reuters azt írja, hogy mindezzel az iszlámot szeretnék konzervatív vallásként eladni világszerte. Ennek promotálása Mohammed herceg egyik ígéretei közé tartozott, ugyanis át szeretné alakítani mérsékelt iszlám országgá Szaúd-Arábiát és ezzel növelné a megbízhatóságát az olajüzletek terén. (breitbart.com/Reuters)

Kereszténység miatt tiltottak ki diákokat egyetemről

Keresztény diákcsoport pereli Michigan egyik egyetemét, miután megfosztották őket hivatalos elismerésüktől. A periratok szerint mindezt csak azért, mert a csoport a vezetőitől elvárta, hogy keresztények legyenek. Egy vezető jogi tanácsadó szerint mindez igazságtalan és diszkriminációnak minősül. „Az egyetem több tucat másik csoportnak megengedi, hogy az elképzeléseik vagy hitük alapján válasszanak vezetőket.” – mondta el a Fox News-nak. A keresztény csoport egyébként az elmúlt években rendkívül sokat jótékonykodott is. Önként segítettek ételosztásokon, takarítottak szegénynegyedekben, felhívták a figyelmet az emberkereskedelem veszélyeire és vitákat tartottak az Egyetemen faji, szociális és keresztény kérdésekben is. (FOX News)

Megbánta egy oklahomai szenátor, hogy nem vetett véget az abortusznak

Megbánta egy volt oklahomai szenátor, hogy nem véget vetett az abortusznak, csak szabályozta azt. A kormányzói jelölt, Dan Fisher osztotta meg azt a videót, amelyben a volt állami szenátor, Randy Brogdon elmondta, egész életében az élet mellett állt. Hivatali munkája alatt pedig azt hitte, hogy egy jó törvényt ír, amely kötelezővé tette az ultrahangos vizsgálatot a baba elvetetése előtt. „Azóta azonban több ezer babát gyilkoltak meg itt Oklahomában, az általam létrehozott törvény ellenére is. Ezt pedig nagyon sajnálom!„ – mondta a videóban a szenátor könnyek között, majd kijelentette, hogy egyetlen egy olyan törvény sincsen az egész országban, amely tiltaná az abortuszt, mindegyik csak regulázza. A volt szenátor szerint egyetlen út van, száműzni kell az abortuszt és el kell tüntetni véglegesen. (christiannews.net)

LOVE ALL, HELP ALL! Foundation

Írj nekünk!

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Az űrlap elküldésével Ön hozzájárul, hogy az Ön által megadott személyes és különleges (pl. egészségügyi, vallási, politikai stb) személyes adatokat a Hit Gyülekezete egyház erre feljogosított tagjai kezeljék. Adatait a Gyülekezet saját telephelyén működő szerverein, magas fokú biztonsági intézkedések mellett, illetéktelen hozzáféréstől védve tároljuk. Adatait az Ön hozzájárulásának visszavonásáig tároljuk.

Kérhet tájékoztatást az adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, törlését is. Jogai megsértése esetén a NAIH-hoz, vagy bírósághoz fordulhat. A Hit Gyülekezete részletes adatvédelmi szabályzatát a www.hit.hu/adatvedelem oldalon találja meg.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7011 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu | Médiaajánlat

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2016 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.