Hit Rádió

headtext helye

LOVE ALL, HELP ALL! Foundation

Friss hírek

2018.07.10.
Kántor Fanni

Nemsemlegesre fordítják a Bibliát Amerikában

FOTÓ: Google

A Hit Rádió hitéleti hírei a világ minden tájáról.

Nemsemlegesre fordítja a Bibliát egy episzkopális gyülekezet

9 millió dollárt költ arra egy amerikai gyülekezet, hogy nemileg semlegessé tegye a Biblia írását. Az episzkopális gyülekezet szerint azonnal cselekedni kell az ügyben, ugyanis a Szent Írás túlzottan „férfias nyelvezete” rosszul befolyásolja a keresztények képét Istenről. A klérus, amelynek több transzszexuális tagja van, nem helyeseli, hogy Istenre férfiként tekintenek a hívők. A Biblia nyelvezetének megváltoztatása ellen több gyülekezeti tag tiltakozott, szerintük túl sok pénzt költenének rá, ráadásul rengeteg idejét elvenné a pásztoroknak. (dailystar.co.uk)

A Közel-Keletért imádkozott Ferenc Pápa

A közel-keleti békéért tartott közös imát Ferenc pápa a térség keresztény egyházainak és közösségeinek vezetőivel a dél-olaszországi Bari városában, ahol a katolikusok és ortodoxok által is tisztelt Szent Miklós ereklyéit őrzik. A pápa az ima előtti beszédében elmondta, hogy szerinte a Közel-Kelet gyönyörű térségét a háború, erőszak, pusztítás, területfoglalás, fundamentalizmus, kényszerített elvándorlás „sötét árnya” borította be „sokak hallgatása és még többek cinkossága” közepette. A Közel-Kelet olyan föld lett, amelyet az ott élők elhagynak és fennáll a veszély, hogy keresztény testvéreink jelenlétét eltörlik, eltorzítva a régió arcát, mivel „a Közel-Kelet keresztények nélkül többé már nem lenne Közel-Kelet – mondta a pápa.  (Magyar Idők)

Rengeteg drogot használhattak Krisztus idejében

Régen a Közel-Keleten elég mindennapos volt a droghasználat, azon belül is a kannabisz fogyasztása. Egy tudós azt állítja, hogy korábban az emberek ismerték a növényfajtákat és azok feldolgozásának módjait. Sőt biztos benne, hogy már Krisztus idején folyamatos volt a felhasnálásuk. Szerinte több gyógyító olaj is ezt a kivonatot tartalmazta akkortájt, amit a beteg bőrébe dörzsölve használtak fel. Azt sem zárják ki a tudósok, hogy a füstölők it tartalmaztak valamilyen pszichoaktív szert. A kutatás egyik kritikusa, John Musselman professzor szerint arra viszont közvetlen bizonyíték nincs arra nézve, hogy Jézus és követői kannabiszt használtak volna fel a térítés során. Szerinte az egész ügy egy félrefordításnak köszönhető és a héber keneh-bosum szót fordítják rosszul és értelmezik kannabiszként. (Daily Mail)

Megkeresztelték Louis herceget

Anglikán szertartáson megkeresztelték a brit királyi család egyik tagját, William herceg és Kate Middleton harmadik gyermekét, Louis herceget. A keresztséget a Canterbury Érsek vezette le, ahogyan Meghan Markle bemerítkezését is. A víz, amellyel meglocsolták a királyi babát, a Jordán folyóból származott. (christianheadlines.com)

Eladják Luther antiszemita, zsidógyűlölő levelét

Árverésre kínálják Luther Márton 500 éve írt levelét, amelyben a zsidókra az "ördög megtestesítőiként" utal. Az írást elveszettnek hitték egészen 1914-ig, amikor felfedezték egy német báró a magángyűjteményében. A kétoldalas levél értékét előzetesen 300 ezer dollárra becsülik. (MTI)

Kevés hazánkban a pedofil tartalom

Magyarországon kevés a pedofil tartalom a gyerekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szervezet jelentése szerint. Európai szinten a bejelentések adatai szerint Hollandiában (51 százalék), Franciaországban (18), Svédországban (10), Romániában (6) és Bulgáriában (5) tárolják a legtöbb, a gyerekek szexuális kizsákmányolását rögzítő illegális online tartalmat. Összes tagországának adatait vizsgálva az Egyesült Államok kerül az első helyre, közel minden második pedofil felvétel (43) amerikai szerveren található. (inhope.com)

Írj nekünk!

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Az űrlap elküldésével Ön hozzájárul, hogy az Ön által megadott személyes és különleges (pl. egészségügyi, vallási, politikai stb) személyes adatokat a Hit Gyülekezete egyház erre feljogosított tagjai kezeljék. Adatait a Gyülekezet saját telephelyén működő szerverein, magas fokú biztonsági intézkedések mellett, illetéktelen hozzáféréstől védve tároljuk. Adatait az Ön hozzájárulásának visszavonásáig tároljuk.

Kérhet tájékoztatást az adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, törlését is. Jogai megsértése esetén a NAIH-hoz, vagy bírósághoz fordulhat. A Hit Gyülekezete részletes adatvédelmi szabályzatát a www.hit.hu/adatvedelem oldalon találja meg.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7011 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu | Médiaajánlat

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2016 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.