Hit Rádió

headtext helye

Hitéleti hírek

2017.02.10. 09:00
Lajtos Imre

"Még soha nem láttam ehhez hasonló kemény harcot"

„Az iraki erők október óta próbálják kiűzni az Iszlám Állam katonáit Moszulból, miközben a város sokezres civil lakossága között, őket védelmezve és az ő támogatásukért is küzdve kell harcolniuk” - vázolta fel az ellentmondásos ostromállapotokat Ghaith Abdul-Ahad, a Guardian riportere az PBS’s Frontline-nal közösen készített tudósításukban.

Rasoul, a huszonhat éves rádiós Kelet-Moszul egy szűk utcájában állt, egy mérföldre a frontvonaltól. Óvatosan kukucskált az út felé a kora reggeli fényben, ahol egy páncélozott teherautó vánszorgott felé tele robbanóanyaggal. Egyszer csak egy fegyveres csapat sortűz alá vette a gépjárműt, amelyről először minden lövedék lepattant a vastag acél bevonatú páncélnak köszönhetően, ám sejteni lehetett, hogy ha kitartóan ostromolják, ez a robosztus szörnyeteg is meg fogja adni magát. Rasoul egész éjszaka egy gyapjú köpenybe bugyolálva ellenállt az elemeknek. Továbbra sem adta fel, most figyelmeztetéseket kiabálva próbálta jelezni a környékbelieknek a közelgő veszélyt. Az utolsó pillanatban, mikor a teherautó már csak pár méterre volt tőle, kiugrott rejtekhelyéről, és egy oldalsó utcába rejtőzött el.

Az iraki katonai erők tavaly októberben indították meg hadműveletüket az Iszlám Állam és több dzsihádista csoport ellen, azóta mondhatni foglyul ejtették Moszult. A város tulajdonképpen már 2014 júniusa óta civilek lakta harctérként működik. Az iraki erők Moszul keleti részén már átvették az irányítást, de a nyugati városrészben mintegy hétszázötvenezer civil még az ISIS ellenőrzése alatt él.

A terrorellenes moszuli erők néhány nappal korábban helyezték át ideiglenes székhelyüket épp arra a helyszínre, ahol a teherautónyi bomba végül felrobbant. Amikor a detonáció bekövetkezett, Rasoul úgy érezte, mintha az egész föld felemelkedett volna a levegőbe. A robbanás erejétől két ház azonnal megsemmisült, több épület és négy jármű pedig lángra gyulladt. Az utca túloldalán álló kétszintes családi ház egyik hátsó szobájában két katonatiszt aludt, a házban élő család aznap éjjel máshol tartózkodott. Fojtogató füst és por töltötte meg a levegőt. Az épület a robbanás következtében nagyrészt összeomlott, csak a hátsó helyiségek maradtak egyben. Az egyik tiszt fájdalmasan nyöszörgött, a másik keserves sírásába Allah nevének mantrázása vegyült.

A teherautónyi bomba felrobbanását követően, mikor a por már kezdett leülni, emberek kezdetek kicsoszogni az utcára. Rasoul megállt a roncsok felett. Arca eltorzult a fájdalomtól, tönkrement rádiós berendezése szomorúan lógott a kezében. Egy férfi a köpenyével védett egy gyermeket a decemberi fagyos levegőtől. Miután a kicsit kimenekítette, visszament a házba és egy magas férfinek segített, akinek az arcát fekete hamu borította. Nem messze tőlük egy civil és egy katona igyekezett egy családot kiszabadítani egy összedőlt házból. Sokak kezében kis csomag volt - mindenük, amit meg tudtak menteni. Az otthonukat vesztett lakosok tudták, hogy az lehet az egyetlen esélyük a túlélésre, ha áttelepülnek a több tízezer fős menekülttáborba.

Az utcát saras víz és az összedőlt épületek romjai borították, néhol tűz égett, és közepén tragikus mementóként áll az amorf roncs, amely a teherautóba rejtett pokolgépből maradt. „Minden civil meghalt?" - kérdezte az egyik katona. "Honnan tudhatnám?" - válaszolt neki a társa. Senki sem tudja, még az iraki kormány sem, hogy eddig összesen hány civil eshetett áldozatul a moszuli csatározásokban. Az ISIS közben újabb golyózáport zúdított rájuk, amely úgy süvített, mintha madárraj repült volna el felettük. "Figyelj csak" – vonta közelebb a társát az egyik harcos - "még közelebb próbálkoznak". "Hadd jöjjenek…" – hagyta helyben bajtársa.

A Moszul felszabadítása érdekében indított hadművelet mérföldkő volt a megtört iraki politikai vezetés számára. A kurd vezetők és a Pesmerga katonai erők harcászati együttműködése révén egyre valóságosabbnak tűnt az álom, hogy a város egyszer újra szabad lehet. Az amerikai repülőgépek, helikopterek és a különleges katonai egységek szorosan együttműködtek az iraki szárazföldi erőkkel. Tizennégy évvel az invázió után felcsillant a remény, hogy a pusztulás szélére sodródott iraki állam vereséget mér az Iszlám Állam erőire, és véget vet az évek óta tartó harcoknak. Amikor a csapatok elérték a város szélét, az iraki és a nemzetközi média egyaránt bejelentette, hogy a felszabadulás a küszöbön áll.

Valójában a katonák egyre beljebb tolták az ellenséges haderőket a város központja felé, így az iraki haderőknek még további embert próbáló városi ütközetekkel kellett számolniuk. Az offenzívát mintegy háromszáz öngyilkos merénylő robbantásai akadályozták, a városban rekedt civilek magukra maradtak. A legtöbb szűk utcákon barikádok és szemetes tárolók voltak felállítva, amivel az autóba rejtett bombák ellen védekeztek. Az utak járhatatlanul tele voltak bombakráterekkel és sárral, helyenként oldalukra fordult autóroncsokkal tarkítva. A civilek a hideg ellen vastag ruhába burkolództak és fel-alá járkáltak élelemért és üzemanyagért. Kisgyermekek integetettek a mellettük elhaladó páncélozott teherautóknak. Diverz háborús életkép, az élet és a pusztítás őrjítő kombinációja.

"Még soha nem látottam ilyen kemény harcot, mint ez. Na nem mintha különlegesen jó harcosok küzdenének, nem is a legkorszerűbb vadászgépek bombáznak, mint Rámádiban… igazszág szerint amiatt, mivel a civilek között zajlik a háború" - vázolta föl a helyzetet Muntadher alezredes. "Itt nagyon óvatosan kell harcolni. Nem lehet csak bombázni, és berontani rendet tenni, itt házról-házra kell küzdeni" – tette hozzá.

Fathi, a negyvenes éveiben járó helybéli kovácsmester elmondása alapján az iraki hadsereg terrorizálta az embereket. Lezárták a környéket, és éjszakai razziákat hajtottak végre a kutyáikkal. Bűnözők módjára bántak velük. Aztán egyszerre a hadsereg összeomlott és elmenekült a városból úgy, hogy még a fegyvereiket is hátrahagyták. A benyomuló ISIS-re a helybeliek ekkor úgy tekintettek, mint felszabadítóikra. „Amikor az ISIS betört Moszul városába, három hétig minden sokkal jobb volt. Nem állítottak meg senkit az utcán, ha cigarettázott, mindenki szabadon mozoghatott…  aztán hirtelen megváltoztak a dolgok" – festette le a helyzetet a kovácsmester.

Hamarosan minden olyan vallás képviselői, akik nem értettek egyet az Iszlám Állam megközelítésével – a keresztények és a síita muszlimok egyaránt -, elmenekültek a városból. Ezt követően a dzsihádisták a szunnita lakosság ellen fordultak. "Féltjük saját feleségeinket és gyermekeinket is, nehogy ellenünk fordítsák őket" - panaszolta Fathi. "A háború százszor jobb mint az ISIS, de aggódunk a jövőnkért" – fűzte hozzá.

Október óta, az együttélés kényszerének köszönhetően a katonák és a civil lakosság között jó kapcsolat és valósásos együttműködés alakult ki. A polgárok a hadsereg védelmére apellálnak, akiktől gyakorlatilag tényleg minden segítséget megkapnak. A katonáknak pedig stratégiai fontosságú, hogy a civilek segítségével kézre kerítsék az ISIS beépített embereit. Muntadher alezredes sokoldalú szerepet vállalt magára: nem csak katonai, hanem köztisztviselői, rendőri és egyben vízszállítói funkciókat is betölt. "Nem az én dolgom beszélni a civilekkel, és azzal törődni, hogy jól érezzék magukat. Az én feladatom harcolni és legyőzni az ellenséget" – mondta Muntadher. - "Ám egy biztos: 2013-ban és 2014-ben az iraki hadsereg úgy viselkedett a városiakkal, mint egy elnyomó és megszálló erő. Most miénk a felelősség, hogy jobb kép alakuljon ki az emberekben a hadseregről” – vonta le a következtetést az alezredes a Guardian weboldalán megjelent cikk végén.

LOVE ALL, HELP ALL! Foundation