Hit Rádió

headtext helye

Friss hírek

2018.12.28.

Mecsetadót vezetnének be Németországban

Fotó: Google

Muszlim egyházi adó, úgynevezett mecsetadó bevezetését sürgetik német kormánypárti politikusok a muszlim közösségek külföldi befolyásolásának visszaszorítására. 

Az indoklás szerint a mecsetadó bevezetésének nincsenek alapvető jogi akadályai, és az adóbevétel révén a németországi muszlim közösségek önállóan, külső segítség nélkül finanszírozhatnák tevékenységüket.

A keresztény egyházak tagjaitól az állam által beszedett egyházi adóhoz hasonló mecsetadó fontos lépés lenne ahhoz, hogy “az iszlám Németországban kivonja magát a külföldi befolyás alól és megerősödjék belföldi orientációja” – mondta a Die Welt című lap csütörtöki összeállításában Thorsten Frei, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője. Hangsúlyozta, hogy a mecsetadó bevezetésének nincsenek alapvető jogi akadályai, és az adóbevétel révén a németországi muszlim közösségek önállóan, külső segítség nélkül finanszírozhatnák tevékenységüket. Michael Frieser, a Bundestag jogi bizottságának egy CSU-s tagja hozzátette, hogy a mecsetadó nagyobb átláthatóságot teremtene a muszlim közösségek pénzügyeiben és erősítené függetlenségüket.

A CDU/CSU koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről megfontolásra érdemesnek nevezték az elképzelést. Burkhard Lischka, az SPD-frakció egyik vezető jogi szakpolitikusa hangsúlyozta, hogy a külföldi finanszírozástól való függetlenség megteremtése a radikalizálódás veszélyét is csökkentené.

Azonban a mecsetadó bevezetéséhez hosszú lenne az út, és a Bundestag csak a tartományokkal együtt tudna végigmenni rajta, mert az egyházi adó szabályozása a tartományok hatáskörébe tartozik-mondta a politikus.

A Die Welt összeállításában kiemelték, az egyházi adó németországi szabályozásának alapja, hogy a kedvezményezett egyház úgynevezett közjogi szervezet – közérdekű tevékenységet végző, jogi személyiséggel rendelkező intézmény -, a muszlim közösségeknek viszont nincsen olyan szervezetük, amely megfelel ennek a feltételnek. A 82,9 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. A 2015-ben felerősödött menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban, arányuk így 6-7 százalék körül lehet.

Forrás: MTI

 

LOVE ALL, HELP ALL! Foundation

Írj nekünk!

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Az űrlap elküldésével Ön hozzájárul, hogy az Ön által megadott személyes és különleges (pl. egészségügyi, vallási, politikai stb) személyes adatokat a Hit Gyülekezete egyház erre feljogosított tagjai kezeljék. Adatait a Gyülekezet saját telephelyén működő szerverein, magas fokú biztonsági intézkedések mellett, illetéktelen hozzáféréstől védve tároljuk. Adatait az Ön hozzájárulásának visszavonásáig tároljuk.

Kérhet tájékoztatást az adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, törlését is. Jogai megsértése esetén a NAIH-hoz, vagy bírósághoz fordulhat. A Hit Gyülekezete részletes adatvédelmi szabályzatát a www.hit.hu/adatvedelem oldalon találja meg.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7011 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

A Hit Gyülekezete istentiszteleteinek teljes hanganyaga (Németh Sándor prédikációi és a színpadon elhangzó dicséretek) szerzői jogvédelem alatt áll, ezért ezeknek az adásoknak a rögzítése, sokszorosítása, másolása, értékesítése, valamint az interneten történő publikálása tilos.
A tanítások a gyülekezet megbízásából hivatalosan archiválásra kerülnek és a szükséges utómunkálatok után kiadványként vásárolhatók meg a Hit Parkban, ill. egyes esetekben nyilvánosan elérhetőek a Hit Gyülekezete központi felületein.
Megértéseteket és együttműködéseteket köszönjük!

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2016 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.