Hit Rádió

headtext helye

Friss hírek

2018.05.10.
Hack Petra

Keresztényeket engedett szabadon Észak-Korea

CBN News

A Hit Rádió hitéleti hírei a világ minden tájáról.

Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök csütörtökre virradó éjjel az Andrews légibázison köszöntötte a három keresztény amerikai foglyot akiket Észak Korea a szabadon engedett. A három, koreai származású férfi egyikét, Kim Dong Chul lelkipásztort 2015-ben tartóztatták le és ítélték tízévi kényszermunkára állítólagos kémkedés vádjával. A másik két amerikait, Kim Hak Song keresztény misszionáriust, aki kísérleti farmot szeretett volna beindítani a phenjani műegyetemen, és Tony Kimet, aki szintén a phenjani műegyetemen dolgozott, tavaly ítélték börtönbüntetésre "ellenséges cselekedetekkel" és "kémkedéssel" vádolva őket. Kim családja közleményben köszönte meg a férj és apa hazahozatalát azoknak akik a foglyok szabadon engedésén dolgoztak. A tizenhét hónapig tartó egyeztetést követően a három férfi Mike Pompeo, amerikai külügyminiszterrel utazott haza, aki a két ország vezetőjének közeljövőben esedékes találkozását készítette elő. Donald Trump kiemelte annak a fontosságát, hogy Kim Dzsong Un még találkozásuk előtt engedélyezte a foglyok szabadon bocsátását. Az elnök  hozzátette, hogy ez történelmi előrelépést jelent a két ország kapcsolatában. A sajtó kérdésére válaszolva az egyik volt fogoly elmondta, úgy érzik mintha álmodnának. (MTI, CBN News, The White House)  

Magyarország keresztény ország akar maradni

"Magyarország keresztény ország, és az is akar maradni" - közölte Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete helyi idő szerint szerda este a virginiai McLeanban lévő konzervatív Westminster Intézetben. Szabó László az Európai identitás és migráció című előadásában elmondta, az alkotmány kifejezi, amit a magyarok gondolnak, amiben hisznek, hogy Magyarország keresztény állam ezer éve. A háború, vagy katasztrófák elől menekülőket segíteni kell, biztonságot kell teremteni számukra, míg a migránsok anyagi előnyökért, a jobb élet reményében vágnak neki Európának. Szabó László kijelentette:"A migrációt nem lehet alapjoggá tenni", hozzátéve: egyértelmű, hogy a migránsok többsége muszlim, és nem akar integrálódni a befogadó társadalomba.  (MTI)

Veszélyes a radikális imámok befolyása Belgiumban 

A Belgiumban tevékenykedő radikális imámok szaúdi támogatások által elért befolyásának veszélyeire hívta fel a figyelmet a terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) - írta a La Libre Belgique című belga napilap. A központ jelentése szerint a belga főváros uniós intézményeknek is otthont adó városrészében található nagymecset erős, negyven éven át tartó szaúdi befolyásolása miatt szélsőségesen iszlamista, szalafista irányvonalat képviselt. Noha a nagymecset közvetlen szaúd-arábiai támogatása az év elején megszűnt, a szélsőséges iszlám vallási irányzatot képviselő imámok anyagi támogatása további jelentős befolyást enged az arab országnak. A beszámoló szerint Belgiumban számos mecset és iszlamista központ a radikalizálódás, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet szempontjából problémás kézikönyveket terjeszt. Az Oszama bin Ladennek, az al-Kaida néhai vezetőjének köréhez tartozó hitszónokok és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenlegi vezetőihez közel állók által írt, Belgiumban könnyen hozzáférhető könyvekben egyebek mellett a keresztények elleni muszlim háború, a dzsihád fegyveres leszámolásának részletes leírása található. (La Libre Belgique,  MTI)

Egyre több a baloldali antiszemita

Az antiszemita előítéletek gyakoriságát és annak erősségét vizsgáló kutatás szerint az antiszemitizmus összességében nem nőtt hazánkban, azonban arányaiban emelkedett a szélsőséges antiszemiták száma – derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából készített felméréséből. A zsido.com írása szerint az emelkedés a baloldalon történt, így 2017-ben eltűnt a különbség a jobb- és baloldal között az antiszemita beállítódás tekintetében. A TEV 2017-es monitoring jelentése pedig kimutatja, hogy a tavalyi évben 37 antiszemita gyűlöletcselekményt regisztráltak. (zsido.com)

Hivatalosan bocsánatot kér Kanada a zsidóktól

Kanada hivatalosan bocsánatot fog kérni, amiért 1939-ben visszafordított egy, a náci Németországból menekülő zsidókat szállító hajót - jelentette be szerdán Justin Trudeau miniszterelnök. A Saint Louis nevű német tengerjáró hajó 1939. május 13-án, néhány hónappal a második világháború kitörése előtt hagyta el Németországot közel 1000 utassal a fedélzetén. A náci üldöztetés elől menekülő 907 német zsidó volt közöttük, akiknek a befogadását előbb Kuba és az Egyesült Államok, majd Kanada utasította el. Kétszázötvenen közülük meghaltak a holokauszt alatt. (Origo.hu)

Bíróság előtt a vatikáni bank elnöke

Sikkasztás és pénzmosás vádja ellen kell védekeznie a pápai állam bankja (IOR) volt elnökének és egykori ügyvédjének a vatikáni bíróságon szerdán kezdődött perben. Ez az első alkalom, hogy a vádlottak padján a pápai állam központi pénzügyi intézményének, a utóbbi évek hatósági vizsgálatai szerint több gyanús tranzakciótól is érintett vatikáni bank volt vezetői ülnek. Az IOR-ingatlanokkal történt üzletelésre Ferenc pápa megválasztása után derült fény, amikor az egyházfő a vatikáni bank korábban megkezdett átvilágítását folytatva egy nemzetközi revizorcéget bízott meg az IOR tüzetes vizsgálatával. Ezt követően az IOR 2014-ben feljelentést tett volt vezetőivel szemben a vatikáni ügyészségen. (MTI) 

 

Írj nekünk!

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Az űrlap elküldésével Ön hozzájárul, hogy az Ön által megadott személyes és különleges (pl. egészségügyi, vallási, politikai stb) személyes adatokat a Hit Gyülekezete egyház erre feljogosított tagjai kezeljék. Adatait a Gyülekezet saját telephelyén működő szerverein, magas fokú biztonsági intézkedések mellett, illetéktelen hozzáféréstől védve tároljuk. Adatait az Ön hozzájárulásának visszavonásáig tároljuk.

Kérhet tájékoztatást az adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, törlését is. Jogai megsértése esetén a NAIH-hoz, vagy bírósághoz fordulhat. A Hit Gyülekezete részletes adatvédelmi szabályzatát a www.hit.hu/adatvedelem oldalon találja meg.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7011 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu | Médiaajánlat

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2016 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.