Hit Rádió

headtext helye

Friss hírek

2018.03.08.
Kántor Fanni

KDNP: "Lehet, hogy nem divatos, de példát tudunk mutatni a kereszténységgel."

Arról kérdeztük a KDNP-t, hogy világnézeti pártként hogyan vonja be a 10 parancsolatot a napi politikába.

Gaal Gergely elmondta, pártja büszke arra, hogy országunknak olyan alaptörvénye van, amely hangsúlyozza a keresztény értékeket és megjeleníti azt, hogy a magyar nemzet számára a kereszténység egy megtartó erő. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a világ trendjeinek ez nem mindig megfelelő – de ezzel Európa más országainak példát tudunk mutatni.” – mondta Gaal Gergely, majd hozzátette – egyre fontosabb a Fidesz számára is ezeknek az értékeknek a képviselése is, ezzel kapcsolatban pedig már nem igazán fordul elő vita a szövetséges pártok között. 

AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM KAPCSOLATA

A párt szerint az egyházaknak nagyon fontos szerepe van, egyes állami feladatok átvállalásában is. Ilyen például az oktatás, a szociális gondozás, a gyermekvédelem vagy az egészségügy. "A feladataik során pedig nem a csak a tisztességesség jelenik meg, hanem egy lelki, erkölcsi tartalmat is bele tudnak vinni, amelyet egy világi intézmény nem biztos, hogy meg tud valósítani. Persze a keresztény szervezetek jelentősebb munkát végeznek bizonyos szempontból, mint a közfeladatok ellátásában segítő szervezetek, mert itt a hitről van szó, amely alap a keresztény haza jövőjéhez." - mondta Gaal Gergely.

Szerinte a keresztény hit szorosan összefügg a magyar kulturális identitással, ezért tartja pártjuk fontosnak az egyházak támogatását. Az viszont a gazdaság jövőbeni teljesítményétől függ, hogy a következő években mennyire kapnak majd intézményes szerepet az egyházak. De a jelenlegi állam-egyház közötti kapcsolaton nem változtatnának. 

AZ ISZLÁMHOZ VALÓ VISZONY

"Az iszlám vallást is tiszteletben tartjuk, de Magyarország 1000 éves múltjában a kereszténység az első, ahogyan Európában is". - mondta a képviselő, majd kijelentette, nem támogatja azokat a vallásokat, amelyek zavart és káoszt okoznának az országban. "Az oszmán birodalom működése alatt épült már elég mecset és minaret. Erről a korszakról pedig Magyarországnak elég rossz tapasztalata van, így nem támogatjuk a mecsetek és minaretek építését." - tette hozzá. 

A CSALÁDOK MEGERŐSÍTÉSE

"Az elmúlt években komoly előrelépések történtek ezen a területen a kormánynak köszönhetően. Egyik alapelvünk, hogy a segélyek helyett munkát kell adni az embereknek. Arra kell ösztönözni őket, hogy ne az állam pénzéből éljenek úgy, hogy nem tesznek semmit a társadalomért. A mélyszegénységből pedig a tanulással lehet kilábalni." - mondta a politikus, aki szerint ezért az állami támogatást úgy próbálják alakítani, hogy az ösztönözze a mélyszegénységben élőket arra, hogy tanuljanak és kitörjenek helyzetükből. 

DROG FOGYASZTÁS

A párt szerint egyre több olyan veszélyforrás van a fiatalok számára, ilyen például már a telefonfüggőség is. Ezek közül nem gondolják, hogy bármelyiket erőteljesen támogatni kellene. A drog liberalizálása szerintük a káros szenvedély nagyobb mértékű támogatását jelentené - ez pedig teljesen ésszerűtlen a képviselő szerint. A függőséget okozó szereket forgalmazó bűnszervezeteket pedig igazán keményen meg kell büntetni.

LOPÁS

A zéró tolerancia hívei vagyunk a korrupció kérdésében.-mondta Gaal Gergely műsorunkban. Szerinte ebből a szempontból is látszik a pozitív különbség 2010 és 2018 között. Ugyanis véleménye szerint a Fidesz kormány előtt az államkassza üres volt, ma pedig van pénz mindenre. Kijelentette, hogy ha például egy KDNP-s politikus is lebukna korrupcióval, a párt mindenféleképpen megtenné a szükséges jogi lépéseket.

ÜGYNÖKAKTÁK FELTÁRÁSA

A képviselő szerint a huszadik század az egyik legsötétebb időszaka volt Magyarországnak. -ez volt a kommunista korszak, amely katasztrofális gazdasági állapotokat eredményezett és lelkileg, szellemileg is lezüllesztette Magyarországot, egy idegen hatalom által. "Nekünk kereszténydemokratáknak nincs szégyellnivalónk ebben az ügyben, de a múltat szerintünk fel kell tárni." - mondta, majd hozzátette, hogy ez több évtized lesz, mire kijavítják a károkat. Sőt vannak olyan veszteségek, amelyeket nem is lehet majd helyrehozni. 

NEMZETI IDENTITÁS VÉDELME

Az EU és a nemzeti identitás nem áll szemben egymással.-jelentette ki a KDNP képviselője, aki szerint a nemzet az egy emberi közösség, amely hasonló identitással rendelkező tagjai egy nyelven beszélnek, egy kultúrát képviselnek. "Akkor tudunk érvényesülni, ha nem veszítjük el ezt, nem beolvaadunk, hanem inkább a nemzeti sajátosságainkat, karakterünket hozzáadjuk az EU civilizációjának fennmaradásához. Ezzel járulhatunk hozzá az EU jövőjéhez, és erre büszkék vagyunk." - mondta, majd említést tett a határon túli magyarokról is. Szerinte az országhatárok által szétszabdalt nemzetet egységként kell kezelni. Mert a 21 században nagy szükség van a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásra. 

LOVE ALL, HELP ALL! Foundation

Írj nekünk!

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Az űrlap elküldésével Ön hozzájárul, hogy az Ön által megadott személyes és különleges (pl. egészségügyi, vallási, politikai stb) személyes adatokat a Hit Gyülekezete egyház erre feljogosított tagjai kezeljék. Adatait a Gyülekezet saját telephelyén működő szerverein, magas fokú biztonsági intézkedések mellett, illetéktelen hozzáféréstől védve tároljuk. Adatait az Ön hozzájárulásának visszavonásáig tároljuk.

Kérhet tájékoztatást az adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, törlését is. Jogai megsértése esetén a NAIH-hoz, vagy bírósághoz fordulhat. A Hit Gyülekezete részletes adatvédelmi szabályzatát a www.hit.hu/adatvedelem oldalon találja meg.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7011 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu | Médiaajánlat

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2016 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.