Hit Rádió

headtext helye

LOVE ALL, HELP ALL! Foundation

Friss hírek

2018.12.07.
Kántor Fanni

Gera Zoltán is részt vett a Nyugati téri hanuka ünnepségen

Fotó: ATV

Az amerikai nagykövet és Gera Zoltán is részt vett a Nyugati téri hanuka ünnepségen Budapesten.

Az eseményen jelen volt Dr. Mészáros Árpád József, az EMMI nemzetközi és Európai Uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára és Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere is. David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövete köszöntötte a jelenlévőket.

A nagykövet boldog hanukát kívánt Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és a 330 millió amerikai állampolgár nevében. Beszédében visszaemlékezett, hogy tavaly a Fehér Házban ünnepelte Hanuka első napját, amikor az elnök bejelentette, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti az Amerikai Egyesült Államok izraeli nagykövetségét.

Gera Zoltán harmadszorra vett részt a Nyugati téri gyertyagyújtáson. A volt válogatott labdarúgó örömét fejezte ki, hogy itt lehet az ünnepen ismét. "Fontos, hogy a rohanó világban hanuka alkalmával a zsidó családok megállnak egy pillanatra, és esténként közösen ünnepelnek, játszanak családjukkal, barátaikkal." - tette hozzá. (zsido.com)

LOVE ALL, HELP ALL! Foundation

Írj nekünk!

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Az űrlap elküldésével Ön hozzájárul, hogy az Ön által megadott személyes és különleges (pl. egészségügyi, vallási, politikai stb) személyes adatokat a Hit Gyülekezete egyház erre feljogosított tagjai kezeljék. Adatait a Gyülekezet saját telephelyén működő szerverein, magas fokú biztonsági intézkedések mellett, illetéktelen hozzáféréstől védve tároljuk. Adatait az Ön hozzájárulásának visszavonásáig tároljuk.

Kérhet tájékoztatást az adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, törlését is. Jogai megsértése esetén a NAIH-hoz, vagy bírósághoz fordulhat. A Hit Gyülekezete részletes adatvédelmi szabályzatát a www.hit.hu/adatvedelem oldalon találja meg.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7011 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

A Hit Gyülekezete istentiszteleteinek teljes hanganyaga (Németh Sándor prédikációi és a színpadon elhangzó dicséretek) szerzői jogvédelem alatt áll, ezért ezeknek az adásoknak a rögzítése, sokszorosítása, másolása, értékesítése, valamint az interneten történő publikálása tilos.
A tanítások a gyülekezet megbízásából hivatalosan archiválásra kerülnek és a szükséges utómunkálatok után kiadványként vásárolhatók meg a Hit Parkban, ill. egyes esetekben nyilvánosan elérhetőek a Hit Gyülekezete központi felületein.
Megértéseteket és együttműködéseteket köszönjük!

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2016 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.