Hit Rádió

headtext helye

Friss hírek

2017.12.04.
Nyírő Gergő

Ezt gondolja a Fidesz Soros Nobel-békedíjra jelöléséről

fidesz.hu

A múlt hét pénteki adatok alapján eddig 2 millió 301 ezer 463 ember küldte vissza a kérdőíveket, ami 600 ezerrel több az előző szintén rekorder nemzeti konzultációnál – számolt be a részletekről a Hit Rádió Hit Live című műsorában Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Az összes beküldött ív analizálásával a jövő hét vége felé készül el a kormány – tette hozzá Hidvéghi, aki szerint a kampány nem egy személy ellen, hanem annak terve ellen irányult, ami jelenleg a legfontosabb kérdés a közéletben, mert ha az eredeti formájában valósulna meg, már lehetetlen lesz visszafordítani.

Arra a kérdésre, hogy mit szól Iványi Gábor metodista lelkésznek és társainak kezdeményezéséhez, amelyben Nobel-békedíjra javasolják Soros Györgyöt, a kommunikációs igazgató azt válaszolta, hogy azért nem ért velük egyet, mert azok a folyamatok, amelyeket a milliárdos elindít, nem a békét viszik előre. Hozzátette: hiába támogatott régen Soros jó ügyeket, ma már nem ezt teszi, és vele szemben is meg kell védeni az értékeinket.

A kormányszóvívő szerint nagy baj, hogy a legtöbb európai vezető nem érzi az ügy súlyát, így polgáraikat sem kérdezik meg: mit gondolnak a migráció kérdéséről. Hidvéghi úgy tudja, mára már a nyugat-európai polgárok is azon a véleményen vannak a folyamatos félelem miatt, mint a kérdésben konzervatívabb álláspontra helyezkedő kelet-európai országok.

Írj nekünk!

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Üzenetének elküldésével Ön egyúttal elfogadja a Hit Gyülekezete adatkezelési nyilatkozatát.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7011 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu | Médiaajánlat

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2016 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.